T U B U  K L U B  - Tauben Club- BENYHE ATTILA lapja
T U B U K L U B - Tauben Club- BENYHE ATTILA lapja
BEMUTATKOZÁS

  

  

  csillagcsillag

 „Valamennyien az eredendő bűnnel születtünk és ezen eredendő bűn következményeképpen minden embernek van valamilyen veleszületett szenvedélye. …vannak egyes emberek, akiknek egyetlen hibájuk az, hogy szeretik, szívből szeretik Isten e szép teremtményét- a galambot…” (Bangó Ferenc, 1964)  

Üdvözlöm kedves látogatóimat! Nevem Benyhe Attila. 1940-ben születtem, Ózdon élek, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége helyi , V-116.sz. egyesületéhez tartozom, annak 13 évig,1999-2012. között, titkára  és közgyűlési küldötte voltam. Tényleges titkári teendőimről történt lemondásomat követően  tagtársaim az "egyesület örökös tiszteletbeli titkára" címmel köszönték meg addig végzett munkámat.Tagja voltam  - 2003-tól 2018-ig - az MGKSZ Felügyelő Bizottságának is.  2009-i megalakulásától kezdve - 2015.május 10-i visszavonulásomig, - elnöke voltam , azóta "örökös tiszteletbeli elnöke" vagyok a Csepeli Magasröptű Hófehér Keringő Fajtaklubnak.(A korábbi években az Egri Kék Keringő Fajtaklub és a Texán Fajtaklub munkájában is részt vettem, utóbbiban vezetőségi tagként sajtófelelősi teendőket láttam el. "Texános" korszakomban egy cikluson át a Nagytestű Alakgalamb Szakosztály titkáraként is tevékenykedtem.)

Az utóbbi  években főként

 CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ  galambokat tenyésztettem.E fajtával  

"Aranykoszorús mestertenyésztő" tenyésztői minősítést értem el.

 Az MGKSZ 2012.évi Nemzeti Kiállításán galambjaimmal "Magyar Mester" címet nyertem. .Korábban a texán,a székesfehérvári bukó, a budapesti mgasröptű csapos keringő és az egri kék keringő is tenyésztett kedvenceim közé tartozott. Ezek a fajták magazin jellegű lapomon is megkülönböztetett figyelmet élveznek,  -  bár minden érdekel, ami a galambtenyésztéssel kapcsolatos. Írásaim rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban,  többnyire a Galamb és Kisállat Magazinban.

Az MGKSZ Elnöksége 2007-ben Jubileumi emlékplakett kitüntetésben részesített.

Honlapom klubszerű keretet kínál a tenyésztőket  foglalkoztató legkülönbözőbb kérdések baráti hangnemű megvitatásához.

A CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ FAJTAKLUB  hírei, dokumentumai is EZEN a honlapon találhatók!

 

 Egyesületi emblémánk

 

   Az oldalhoz IE  vagy Google Chrome böngésző ajánlott!!

 

 

 
Köszöntő

   

 
Lépj be a Tubu Klubba!
 
Még nem regisztráltál?

 

 
BEJELENTKEZÉS ITT!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ma, holnap
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
ELÉRHETŐSÉGEIM

Benyhe Attila 3600 Ózd,Kenderszer u.20.(06-48/478974;06-30/6844752) Skype-n is...

 

 
Vendégkönyvem

 

 
Ózdi kiállítás,2006.
 KÉPEK
 a 2006.dec.29-30-i ózdi kiállításról:
 Az egyik ketrecsor
Az egyik ketrecsor 
Díjkiosztó előtt
A díjkiosztó megnyitója
 A legeredményesebb
 kiállító:Sipos Ádám
A tenyésztők egy csoportja,előtérben:Rácz László
 és Peták László.
Csepeli kollekcióm:
Kiválóim Ózdon (1.)
 
DÍJLISTA:
Magyar óriás:győztes:Rozsnaki
József(1-0),Szabó Gábor (0-1)
Pomerániai
 begyes:győztes:Tengely Lajos
Magyar begyes:győztes:Hegyi
 Ferenc
Kosoá:győztes:Sipos Ádám
Bocharai
 dobos:győztes:Sipos Ádám
Alföldi
parasztgatyás:győztes:Sike Dénes
Exhibition homer:egyesületi díj:Zsebe Martin
Amerikai
óriásposta:győztes:Lippai
 Sándor
egy.díj:Kaszab Pál
Strasszer:győztes:Tari József
 (minkét nemben!)
Egy.díj:Tóth István
Texán:győztes:Thuróczi
 Gábor (0-1),Istók Sándor(1-0)
egy.díj:Emődi Mihály,Fábián
József,Maksa Tibor
Lengyel hiúz:győztes:Bóta Zsolt
King:győztes:Kosztrub Lajos
egy.díj:Bagi József,Takács Gábor
Angol modena:győztes:Jóna László
Fodros:győztes:Gulyás Alajos
Parókás:győztes:Botos Károly
Pávagalamb:győztes:Mérai Imre
Magyar páva:győztes:Tuza Lajos
Indiai páva:győztes:Szuhár Dániel
Német kiállítási galamb:győztes:Sipos Ádám(1-0),Jakab István (0-1)
Pirók:győztes:Bak Ferenc
Lahora:győztes:Veres László
Luzerni aranygalléros:gy:Bakondi Lajos
Bp-i tükrös:gy:Bakondi Lajos
Egri kék:gy:Peták László
Bp-i magasröptű:egy.díj:Nagy Zsolt
Csepeli hófehér:gy:Benyhe Attila
Birminghami pergő:egy.díj:Balázs Szabolcs
Debreceni pergő:gy:Tuza Lajos
Erdélyi duplakontyos bukó:gy:Rácz LÁszló
Angol tippler:egy.díj:Csemák Tivadar
Damaszkuszi volierben:kiváló röpde:Thuróczi Gábor
A 10-es csapatverseny győztese:Sipos Ádám
Nyulak:
Német óriás:gy:Szántó Gyula
Német ezüst:egy.díj:Fábián Csaba
 
Ózdi kiállítás,2007.

A kurzor rávitelekor a futó szöveg megáll.
A győztes trófeája, háttérben a katalógus.
Díjkiosztó:Tuza Lajos,Benyhe Attila
A díjkiosztó megnyitója
DÍJLISTA:
GALAMBOK:
Magyar óriás: kiállítás győztes:Jecs Gábor, tiszteletdíjas: Botos
 Károly,Szabó Gábor
Magyar óriás begyes:kgy:Birinyi Imre,td:Elek Tamás
Magyar alföldi parasztgatyás: kgy:Sike Dénes
Római: kgy: Szabó Gábor
Kosoá: kgy: Sipos Ádám
Pomerániai begyes: kgy:Tengely Lajos
Amszterdami ballon begyes:td:Birinyi Imre
Bucharai dobos:kgy:Sipos Ádám
Arab dobos:kgy:Rácz László
King:kgy:Takács Gábor (1-0),Kosztrub Lajos (0-1),td:Nagy Lajos,Bagi József,Kasa Pál
Angol modena:kgy:Ifj.Jóna László
Mondén:kgy:Bárány Béla (1-0),Lippai Sándor (0-1),td:Árvai Pál, Bíró
 István,Juhász Gábor,Galcsik István, Kálmán Tibor,Molnár
 Tibor
Amerikai óriásposta: kgy:Lippai Sándor(1-0),Lénárt Sándor(0-1),
Texán:kgy:Emődi Mihály(minkét nemben),td:Érsek Milán,Istók Sándor,Fábián
 József,Bíró István,Thuróczy Gábor
Strasszer:kgy:Tari József (1-0),Lippai Sándor (0-1),td:Sloszár Lajos,Koleszár István,Tóth István,Botos Károly
Exhibition homer:td:Zsebe Martin
Német kiállítási galamb:kgy:Tengely Lajos,td:Jakab István
Jeges galamb:td:Csemák István
Lahora:kgy:Veres László (1-0),Nagy Nándor (0-1)
 
Luzerni aranygalléros:kgy:Bakondi Lajos
Pávagalamb:kgy:Mérai Imre,td:Verebélyi László
Magyar páva:kgy:Tuza Lajos
Fodros galamb:kgy:Gulyás Alajos
Kiskunfélegyházi keringő:td:Jecs Gábor
Budapesti tükrös keringő:kgy:Bakondi Lajos
Budapesti magasröptű keringő:td:Csemák Tivadar,Nagy Zsolt
Csepeli magasröptű hófehér keringő:kgy:Benyhe Attila (1-0),Nagy Zsolt (0-1)
Egrri kék keringő:kgy:Peták László
Debreceni pergő:kgy:Tuza Lajos
Birminghami pergő:kgy:Balázs Szabolcs,td:Varga Gábor
Postagalamb:gy:Sárkány Ferenc
A 10-es csapatverseny győztese:Peták László.
DÍSZBAROMFI:
Kelet-ázsiai selyemtyúk és fodros chochin:Berecz László
NYULAK:
Német ezüst:Fábián Csaba
Újzélandi:Gacsaj László
Német tarka óriás és szürke óriás:Szántó Gyula
Holland tarka:Szabó Sándor.
 
Keress videót! (Galamb=pigeon)

Keress videót
Google Videótárán

 
Geovisitors/Honnan jöttetek?
Geo Visitors Map
 
Számláló
Indulás: 2006-03-18
 
Hírdobozom
 
 
 
Fordító/Translator
 
Családi képek


A kurzor rávitelekor a futó szöveg megáll.
Bendi:a legkisebb galambászAtti,2009.ápr.23.Ata szülinapján2009.ápr.23.Nagyi Ata szülinapján

 

 
Honlapom fordítója
 
Az MTV1. az Ata dúcban

A Magyar Televízió 1 2008. májusában forgatott nálam és Peták László barátomnál.A műsorban közreműködik Tuza Lajos barátom is.A Pénz-vidék c. agrárműsor 2008. jún. 9-i adásában sugárzott interjú megnézhető a http://www.mtv.hu/videotar/?id=24621  linkre kattintva.(Itt a műsorzáró blokkban)

 
FRISSÍTÉSEK

2018.08.01: új cikk a mátranováki találkozóról! Egyesületem aktuális tagnévsoraát feltöltöttem. A V-34. egerszalóki kiállításán készült néhány fotót töltöttem fel.

Képek az ózdi kiállításról a főoldalon!

:Mozaikok a szikszói kiállításról+ a fajtaklub őszi klubnapjának jegyzőkönyve a főoldalon!

 
Facebook
Tubu Klub

Reklámozd a saját oldaladat is
 
Vissza a kezdőlapra! (Home!)

                        kezdolapra

                     

 

GALAMBOK, GALAMBÁSZOK

GALAMBOK, GALAMBÁSZOK : Hogyan írjuk?

Hogyan írjuk?

  2017.04.17. 13:04

 

I. AZ ÁLLATFAJTÁK NEVÉNEK HELYESÍRÁSI SZABÁLYAI

Bevezetés

A szaknyelvek helyesírásának alakulásában közös vonás, hogy a kezdeti sokféleséget, tarkaságot az egységes írásmódra való törekvés váltja föl. A magyar állatfajtanevek egységes írásmódjának kidolgozására az igény már régóta élt a szakmai körökben, de a munkálatok elkezdésére az elhatározó lökést a Magyar nagylexikon szerkesztésének megindulása adta meg: a lexikonban, mint egységes műben egységes írásmódnak kellett érvényesülnie az állatfajták nevének írásában is.

A rendezés munkájának talán legnagyobb elvi nehézsége az a – szakemberek előtt jól ismert – körülmény volt, hogy a fajta fogalmának definíciója nem mindig problémamentes. Ezért úgy kellett dönteni, hogy a jelen szabályzat fajtán a tenyésztett állatok bizonyos körét érti, és nem különbözteti meg a fajtakör, a fajta, a válfajta (fajtaváltozat), a tájfajta, az alfajta, a fajakonstrukció és ebben az értelemben a típus, valamint a törzs és a mutáció fogalmát. Ezek némelyikét ugyanis a szakírók esetenként más-más módon értelmezik; ezenkívül egy-egy populáció az idő folyamán átkerülhet az egyik kategóriából a másikba. Nem szerepelnek a szabályzatban azok a hibridek, amelyek írásmódjuk tekintetében a névadótól rögzített formát követik, s esetükben még egyénieskedő, sőt bizarr írásképek is előfordulhatnak.

A jelen szabályzat alapját egy több mint ezerszavas szógyűjtemény képezi. Ennek adatai olyan kiadványokból valók, amelyek a század elejéig visszamenően reprezentálják a szakírók fajtanévadási felfogását. Az ötvenet meghaladó számú kötet között szakkönyv, kézikönyv, tankönyv, enciklopédia, egyetemi jegyzet, évkönyv, népszerűsítő kiadvány, lexikon, szótár egyaránt megtalálható. A heterogén halmazban egy-egy fajtanév természetesen ismételten előfordult eltérő vagy megegyező írásmóddal. Abból a célból, hogy a mai kor ízlésének és szakmai elvárásainak megfelelő tárgyalási anyag álljon rendelkezésre, a betűrendbe sorolt szóhalmazt először az MTA Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottsága kapta meg azzal a kéréssel, hogy a bizottsági tagok a szakma követelményeinek megfelelően jelöljék meg a tőlük helyesnek tartott írásmódot mindegyik fajtanév esetében. A szabálytervezet kidolgozásakor tehát már egy homogénebb listára lehetett támaszkodni.

A szerkesztők (Jávorka Levente, Állatorvos-tudományi Egyetem, Állattenyésztési Tanszék; Fábián Pál és Hőnyi Ede, MTA Magyar Nyelvi Bizottság) szigorú következetességgel arra törekedtek, hogy a jelen szabályzat ajánlásai összhangban legyenek A magyar helyesírás szabályai 11. (1984. évi) kiadásának rendelkezéseivel, az Állatorvosi értelmező szótárnak (1984.) és helyesírási Függelékének felfogásával, továbbá tekintetbe vették más tudományterületek helyesírási szokásrendszerét is (Priszter Szaniszló: A magyar növénynevek helyesírási szabályai. 1985.; Gozmány László: A magyar állatnevek helyesírási szabályai. 1994.).

Az így kikristályosodott elvekre épített szabályrendszert az MTA-nak mind Állattenyésztési és Takarmányozási Tudományos Bizottsága, mind Magyar Nyelvi Bizottsága elfogadta.

Budapest, 1995. június 19.

 

Dr. Dohy János

Dr. Fábián Pál

az MTA Állattenyésztési és Takarmányozási

az MTA Magyar Nyelvi

Tudományos Bizottságának elnöke

Bizottságának elnöke

 

 

Szabályok

       1. Minden fajtanevet kisbetűvel kezdünk, akár köznévi, akár tulajdonnévi eredetű: komondor, racka, tükörponty, versenyposta, angol agár, bonyhádi magyar tarka, tiroli szürke marha; saintgermaini vizsla; szeremley tyúk, orlov ló, santa gertrudis marha; stb.

 

       2. A fajtanevek két alakban használatosak.

       a) A teljes fajtanév az a forma, amelyben a fajnév is szerepel:

       komondor kutya               charolais marha
mangalica sertés               charolais juh
hortobágyi nóniusz ló                     charolais ló 
stb.
szeremley tyúk stb.      

       Megjegyzés:

       A teljes fajtanévben szereplő jelző bizonyos esetekben fajnévvé válhat:

       merinó juh ~ merinó ® német húsmerinó

       shorthorn marha ~ shorthorn ® hússhorthorn

       szetter kutya ~ szetter ® ír szetter stb.

       b) A rövid fajtanév az a forma, amelyben a fajnév nem szerepel:

       komondor                               charolais (lehet több faj neve is) stb.

       mangalica

       hortobágyi nóniusz

       szeremley stb.

       Megjegyzés:

       a) A jelen szabályzatban a továbbiakban a rövid fajtanév után – szükség esetén, eligazító szövegkörnyezet hiányában – zárójelben szerepel a fajnév: komondor (kutya),  hortobágyi nóniusz (ló), szeremley (tyúk), cigája (juh) stb.

       b) Több esetben – a szak

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

FAJTAKLUB HÍREK: KATT AZ ALÁBBI KÉPRE!

 

CSEPELI MAGASRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ

FAJTAKLUBJA

 

FÓRUM

Katt az ajtóra!

 

Csepeli magasröptű hófehér keringő

KATT az animációra!

 
FAJTALEÍRÁSA:

A csepeli magasröptű hófehér keringő galamb 2015. január 1-től érvényes fajtaleírása//tubuklub.gportal.hu/picview.php?prt=224637&gid=2947087&index=3

 
Ízelítő /Belinkelt képek!/
 
 
Kukkants ide, majd nézz szét jobban is!
 
a menü folytatása
Csön-csön,gyűrű...
Eger V-34.-Ózd V-116.
Galambász találozó,2006.
Két szólista a kórus élén:Montvai Csabi és Vincze Sanyi
2 szólista:Montvai Csaba
és Vincze Sándor
Egészségünkre!
A galambász barátságra!
 
A kurzort vidd rá, s a kép
megáll
 
Kedvenceim ketrec-
sora előtt(Országos
Fiatal Szárnyasállat 
Kiállítás,Szeghalom,
2006.
Kiváló csepelim,Szeghalom,2006.
 
Az utánpótlás:Bendi
 
 
Szeghalmi díjkiosztó
 
 
 
 
Egri Kék Fajtaklub -
Egerszalók,2006.
Toronyai Zoli és Vincze Sanyi Peták Lacinál
Dúclátogatáson Peták
Lászlónál Ózdon
 
Toronyai Zoltán:ezüstkoszorú kiváló tenyésztő (2006.)
Toronyai
Zoltán:ezüstkoszorús kiváló tenyésztő csepeli
hófehérekkel (2006.Dabas)
 
 Szeghalom,Bárány Pista
Szeghalmi pillanatkép
 
 
 
 
 
 
 
 
 
*

 
.
 
BEREPÜLT-ELVESZETT galambok

Mi a teendő? KATT a képre!

 
Galambos lapok linktára

 
Egri kék keringő/Erlauer blauer tümmler/

 
Dúcom/2007-2012.(KATT az animációra!)

 

 

 
Találkozóink nyarai képekben - 2007-2008.

 
Gyöngyössolymoson folytattuk...  Gyöngyössolymosi emlék - 2007. júl.28.
Aztán Egerben:
 
Mi muzsikus lelkek...
Árokszállási nyár-2008:

 

 

 

 
Hazai időkép /KATT!/

 
Városom időjárása
 

A jóbarátok olyanok, mint a csillagok: nem mindig látod őket, de tudod, hogy  OTT VANNAK.

Társalgó (nem csak regisztráltaknak)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
SZAKLAPSZEMLE

 
Videa
 
Zubor Ferenc:A szervezett magyar galambtenyésztés szakirodalmának bibliográfiája 1831-2015.

Egyedülálló összeállítás!

Böngészhető itt :http://ww2.omgk.hu/index.php/tiszteletpeldany

 

 
+ a CSEPELI MAGSRÖPTŰ HÓFEHÉR KERINGŐ FATAKLUB hivatalos honlapja

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre